Senki nem tud annyi boldogságot adni, ugyanakkor annyi fájdalmat okozni, mint a párunk. A másik állandóan tükröt tart nekünk és kénytelenek vagyunk a problémáinkkal szembenézni. A párunk tulajdonképpen a homeopátiás szerünk, segít felszínre hozni fájdalmainkat, hogy dolgozhassunk azokkal.
Egy kapcsolatba nem csak magunkat visszük bele, hanem az egész családunkat. Minden régi szereplő és történés energiát követel mindaddig, amíg át nem alakítjuk pozitív erővé. Kapcsolati problémáink mögött nagyon sokszor egy láthatatlan történet van – a saját családunké, vagy a párunk családjáé. A párkapcsolat nagyon nagy lehetőséget ad a lelki fejlődésre. Néha azonban megoldhatatlannak tűnik a problémánk.
Az egyenrangú kapcsolatokban egyformán adunk és kapunk. Ha jót kapunk, egy kicsivel több jót adunk vissza, hogy a másik adósnak érezze magát és megint adhasson – így fejlődik a kapcsolat. Ha rosszat kapunk, azt is vissza kell adnunk, ebben az esetben egy kicsivel kevesebb rosszat adunk vissza, mint amit kaptunk. Ha az egyensúly felborul, az egyik fél nagyon eladósodik és véget érhet a kapcsolat.
Nagyon fontos, hogy a rosszat is viszonozni kell. Ha nem viszonozzuk, hanem megbocsátunk a másiknak, akkor túlságosan felemeljük magunkat. A másik fél már eleve jóval lejjebb van az által a rossz által, amit tett ellenünk és a megbocsátás őt még mélyebbre helyezi.
Az is fontos, hogy a rosszból kevesebbet adunk vissza, így majdnem egy szintre kerülünk és lehet ismét építkezni. Ha pontosan ugyanazt a rosszat adjuk vissza a másiknak, amit kaptunk, ezzel nem csak a továbblépést akadályozzuk meg, hanem valamiért a másik fél ezt súlyosabb véteknek érzi a sajátjánál. Akkor teszünk tehát jót a kapcsolattal, ha a rosszból kicsit kevesebbet adunk vissza és így lehetőséget adunk a párunknak, hogy ismét jót adhasson nekünk.
Ha az egyik fél azt mondja a másiknak, hogy nélküled nem tudok élni, ezzel felborítja az egyensúlyt, hiszen csak egy gyerek igénye lehet az, hogy állandóan gondoskodjanak róla.
Az egyenrangúsághoz tartozik az is, hogy elfogadjuk-e a párunkat olyannak, amilyen. Ha azt gondoljuk, hogy majd megváltoztatjuk, akkor szülő szerepbe bújunk, így nem lesz egyenrangú a kapcsolat.
Mit is jelent ez az elfogadás? Azt, hogy a másikat elfogadom olyannak, amilyen. Ugyanakkor, ha valami olyat tesz, amivel megbánt engem, vagy a viselkedése nem elfogadható számomra, akkor ezt elmondom neki, hiszen kommunikáció nélkül nem működik a kapcsolat és mindkét félnek alkalmazkodnia kell a másikhoz.
Nagyon fontos az adok-kapok egyensúlyának megőrzése, mindig csak annyit adjunk, amennyit a másik is adni tud. Lehet, hogy én egyszerre sokat adok, a párom pedig kicsit, akkor hagyok neki időt, megvárom, míg ismét én következem. Nem csak párkapcsolat, hanem barátság is tönkre mehet emiatt, ha az egyik fél óriási mennyiségben ad és mikor a másik szeretné azt viszonozni, ismét sokkal többet ad őutána. Ezzel a másik fél nyomás alá kerül. Olyan is akad, aki megakadályozza, hogy a másik fél is adjon, ezzel azonban a kapcsolatot veszélyezteti.
Elterjedt nézet az, hogy feltétel nélkül kell szeretni és viszonzás nélkül adni. A harmonikus kapcsolatban folyton adunk és kapunk, mégpedig, ahogy már említettem, mindig egy kicsit többet adunk, mint amennyit kaptunk – és minél intenzívebb ez az áramlás, annál nagyobb a boldogság. De van egy mellékhatása: elmélyíti a kapcsolatot. Aki tart ettől, az nyilván nem akar ebben részt venni.
Ha az egyik fél folyton ad, és úgy véli, nem kell kapnia, akkor többnek tartja magát a másiknál – és ezzel aztán magányossá válhat.
Ha betartjuk a fentieket, ezzel egyre intenzívebbé, egyre mélyebbé tehetjük kapcsolatunkat!
Rend-a-lelke Családállítás Magazin – 2015. február
Szeretnéd kézbe venni a sorsodat?
Jelentkezz Családállításra!