CSALÁDÁLLÍTÁS VÉLEMÉNYEK


 

“…Hiszek abban, hogy a múlt meghatároz. Hiszem azt, hogy a kapcsolataink hatnak ránk. Mindebben a családállítás megerősített. Introvertált személyiségként tartottam attól, hogy nem leszek képes megnyílni a családállítás alkalmával, hiszen idegen környezetben, idegen emberek között kellene megnyilvánulnom teljes intimitásban. Mindennek az ellenkezője következett be. Magam számára is meglepetés volt, mennyire képes voltam feloldódni és mélységekig leásni önmagamban mások előtt, mások között. Egyfajta katarzisként. Megerősítve önmagamat azokban az érzésekben és gondolatokban, amiket bár megfogalmaztam korábban is magamnak, mégis a családállítás folyamán nyertem bizonyosságot önmagam számára. Természetesen ez köszönhető annak, aki mindezt koordinálta és segített engem, mindannyiunkat abban, hogy ez adott közegben és adott pillanatban „megszülethessen”….”
 


“…Már korábban is részt vettem Családállításon. Felkészültséged, az előzetes és utólagos konzultáció lehetősége nagy segítség ezen az úton. Sokat jelentett számomra. A Családállítás által mélyebb szinteken rálátást nyertem a kapcsolatomra a szüleimmel. Segített a megértésben, elfogadásban, megbocsátásban, elengedésben, a tovább lépésben. Még ha felkavaró is a “történet”, az igazság feltárása az egyetlen, járható út szerintem. Köszönöm a támogatásodat!…”
 


“…Nagyon szeretek a csoportodba járni, valahogy áthatja valamiféle összetartó erő. Kellemes családi hangulatú, nyitott közösség. Jó megtapasztalni, hogy nekem is segítenek és én is segíthetek másoknak, hisz nem csak állítóként, hanem segítőként is rengeteget kapunk. Sokkal nagyobb elfogadással, együttérzéssel tudok a másik felé fordulni. Lehetőségem van meglátni a másikat, hogy ő mit érez. Felszabadító érzés kimondani, amit érzek. Nem biztos, hogy mindig kellemes az érzéseket kimondani, róluk beszélni. De már ezzel is sokat teszünk magunkért, a családunkért…”
 


Már többször voltam Erika állításain,
de mindig új és több érzéssel találkozom,
mindig tanulok és rengeteget kapok.
 
Köszönöm szépen.
 
Zsuzsa
 
 
 
 


 
“…Tetszik, ahogy működik a csoport, hogy rend van, nincs felesleges csevej, nem indulnak el terelő magyarázkodások. Mindenki arra figyel, abban van benne, ami történik, tehát nagyon összeszedett a csoport és ez nyilván a te érdemed, mert jól kordában tartod a társaságot, mindezt humorral is fűszerezve…”
 


“…Hosszú évek óta foglalkozom önismerettel, ennek során sok egyéni munkám volt a családdal való kapcsolataimmal. Amikor találkoztam a családállítással, felkerült az i-re a pont. Átlátni az én problémáimat, ugyanakkor másoknak segíteni, nekem ez a kettő együtt jár, mert ugyanolyan öröm van bennem, mikor segítőként veszek részt a csoportban. Segítőként ugyanúgy megérthetem benne magamat is, hiszen amit kapunk, azzal dolgunk van így vagy úgy. Jó dolog végigkövetni, ahogy helyreáll a rend a családokban. A lényeg, ahova kilyukadunk ugyanaz a szeretet. Ezt ott megtapasztalni, azt gondolom, áldás és amit ott kapunk, haza is vihetjük a szívünkben, ha elég nyitottak vagyunk rá…”
 


Kedves Erika!
 
Meglepően sok és kellemes érzést hozott ki belőlem
ez az első családállítás.
 
Biztosan többször visszajövök.
 
Ruzsonits Mária
 
 
 


 
“…Felnőttként kezdtem el kutatni magamban a családi dolgokat. A titkok, a ki nem mondott érzések, a fájdalmak, ez mind-mind, amivel találkoztam. Viszont azzal, hogy én ezen már dolgozom, sok teher már nem része az életemnek, hisz nem viszem tovább azt, ami nem az enyém. A nagy feladat, hogy a saját kis családomban hogy cselekszem, én hogy tudok változtatni, én hogy csinálom másképp. A legnagyobb erő ebben a gyermekem. Mikor ránézek, tudom, szeretném, ha sokkal kevesebb olyan terhet cipeljen, ami nem hozzá tartozik. Ez felelősség. Ezáltal nyílik lehetősége egy sokkal nyitottabb életre, mint amilyennek én indultam. Hisz rend a lelke mindennek, ezt vallom én is.
Köszönök mindent!…”
 


“…Megdöbbentő volt először a közös tudatról hallani és tudni, hogy ha magammal foglalkozom, akkor nem csak magamat tisztítom, hanem közvetlen környezetemet , családfámat és a közös tudatot is. Aztán a tv-ben egy dokumentumfilm keretében láttam is, ahogy a közös tudat tényét bizonyították, ez csak még jobban megerősített a családállítás módszerének hitelességében…”
 


“…Bár már sokszor voltam családállításon, mégis mindig meglepődök, mennyire hitelesen alakítják a szereplők azt az adott személyt, akit képviselnek. Kívülről látni is nagyon érdekes egy-egy szituációt, de benne lenni képviselőként is mindig felemelő, mert érzem, hogy az adott képviselet és annak problémája kicsit engem is érint, számomra is egy tanítás. Személyes tapasztalataimból tudom, hogy nem véletlenül kapja az ember az adott szerepeket, vagy látja a szeme előtt kibontakozni az adott szituációkat. Minden képviselet jelentős tisztítással jár. Ha pedig valakinek egyik szereppel, szituációval sincs dolga, akkor nem választják képviseletre…”
 


Kedves Erika!
 
Nagyon meglepő volt ez a családállítás.
Nem tudtam elképzelni sem, hogy mi fog történni.
Felkavaró volt az egész történet.
Nagyon jó volt megtapasztalni mások érzéseit
és azt sajátomként megélni.
Köszönöm az élményt!
 
Erzsi
 


 
“…Különösen tetszik, ahogy te, Erika kezeled az oldásokat, mert aktívan részt veszel benne. Tetszik, hogy előre felkészülsz és van egy képed arról, hogy milyen kapcsolatban vannak a szereplők…”
 


“…Nagyon jó tapasztalni, hogy mindig vannak annyian a csoportokban, hogy több szereplő szüleinek képviseletére is van lehetőség, és egy családállítás keretében több fronton történnek az oldások…”
 


“…Azt is jó látni, hogy az oldások során a negatív dolgot is kimondják a szereplők, az oldómondatokon lehet finomítani, megtalálni a leginkább a szituációhoz illőt. Az is tetszik, hogy a mozgások is bátrak a mezőben, nem lassan történnek és csak akkor ha képviselő azt helyesnek érzi, hanem rugalmasan kezeled, Erika és irányítod a mozgást, kipróbálod egy-egy képviselő igazi helyét több pozícióban is. Az egész családállítás akkor is érdekes,dinamikus, csöppet sem unalmas és nagyon is tanulságos ha valaki egyáltalán nem szerepel…”
 


“…Szimpatikus, hogy a családállítást lejegyzeteled, így veled egy későbbi konzultáció keretében meg lehet beszélni a történéseket. A módszer tényleg hatásos, ráadásul a Rendszerszínházzal, előadásokkal, a facebookos információkkal kiegészülve minden adott ahhoz, hogy ha valaki szeretne egy-egy problémát megoldani, önmagán és gondolkodásmódján fejleszteni akkor itt minden segítséget megkap hozzá…”
 


“…Személy szerint én zárkózott ember vagyok, de ebben a társaságban mindig meg tudok nyílni és igazán önmagamat adni, napokra feltölt az a sok pozitív energia és élmény, amit itt kapok. Nagyon jó hasonló gondolkodású emberek között lenni. Külön örülök a lehetőségnek, hogy egy-egy állítás után is mehetek segítőnek, amikor szeretnék, illetve lehetőségem van bizonyos élethelyzetek megoldásait tesztelni, ha egyszer olyan szituáció adódik az életemben. Nagyon jó ehhez a közösséghez tartozni, bízom benne, hogy sokat fogok fejlődni és több közös programot is szervezünk majd a csoporttársakkal…”
 


Párkapcsolati problémával érkeztem párommal
a családállításra. Rendkívül érdekes és izgalmas
délután volt. Már így is elgondolkodtató az,
amin itt valamennyien keresztül mentünk.
Hogy mi is lesz a hatása, azt néhány napon-héten belül
tudom elmondani.
 
Köszönöm Erika!
 
Márti Sopronból
 


 
“…Többször voltam nálad családállításon. Minden alkalommal rengeteget tanultam a saját és mások érzelmeiből, történeteiből és problémájuk megoldásából.
Jól felkészült vagy, minden esetet diszkréten kezelsz, tetszik, hogy fedetten történnek a családállítások.
Bármilyen problémával fordultam hozzád, a megoldásokban mindig sokat segített az általad vezetett állítás.
Köszönet érte…”
 


“…A családállítás számomra nagyon meglepő volt. El sem tudtam képzelni, amikor jelentkeztem, hogy hogyan is segíthet, mégis az állítás utáni napokban nagyon felszabadult lettem. Sikerült sok dolgot megértenem általa, és segítőként egyre inkább meg tudom fogalmazni az érzelmeimet. Nagyon hatékony módszernek tartom, és tetszik ahogy az állításokat vezeted. Örülök, hogy van lehetőségünk segítőként részt venni az állításokon, és Rendszerszínházba járni. Ez utóbbi mindamellett, hogy sok információt nyújt számomra, az ott végzett gyakorlatok is segítenek jobban megismerni magunkat. Szeretek a csoportokba járni, és biztos vagyok benne, hogy sok jó dolgot kapok továbbra is az állítások és Rendszerszínházak alkalmával.
Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a módszert!
Hosszú, sikeres munkát kívánok még Neked ebben!…”
 


“…Nálad eddig 2 állításom volt. (De még lesz több is!)
A legerősebb változást a februári állításom óta érzem. Természetesen nagyon sokat dolgozom én is rajta. A problémám felismeréséhez kellett Soma is, aki egy tükröt tartott elém: Tessék , ez vagy te! Ekkor már erősen foglalkoztatott az a kíváncsiság, meg tudom-e változtatni, ill. pozitív irányba tudom-e fordítani azokat a tulajdonságaimat, amelyek asztrológiai szempontból determinálva voltak. Itt a szorongásról, a megfelelési vágyról a stresszről beszélek. Nagyon lassú lépésben, de történtek változások. Most másfél hónap távlatából visszatekintve, milyen lelki állapotban voltam akkor, amikor a problémámmal hozzád fordultam, szinte magamra sem ismerek. De még rengeteg az a lelki munka, amit ennek a gondnak a megoldására kell fordítanom. És igen, néha vannak visszaesések. De ha arra gondolok, hogy egyszer már sikerült jobb állapotba hozni magamat ezekben a nehéz helyzetekben, akkor most is menni fog. Ezek a gondolatok, megerősítések újra és újra tovább löknek a változtatás útján.
Erika köszönöm, hogy segítesz és végtelenül sajnálom, hogy a feszített életmódom miatt nem mindig tudok ott lenni veletek, pedig segítőként is sokat változtam…”
 


“…Amikor először Nálad jártam családállításon, akkor épp a házasságomban kiélesedett problémákra szerettem volna megoldást találni. Abban az időben még nem voltam elég tudatos ahhoz, hogy tudjam minden külső konfliktusomat – így a házasságomban jelentkező összeférhetetlenséget is- a saját családomban keressem elsősorban. Egy “véletlen” folytán hallottam a családállításról, Rólad és a “veszteni valóm nincs” gondolattal megkerestelek, hátha tudsz olyant mondani, amivel meg tudom menteni a házasságom. Az elakadt energiák,- ezek létezéséről nem is tudtam – melyeket akkor családállítással oldottunk, kezdtek más irányba terelni engem és így a családomat is. Teltek a hónapok, az évek s közben tovább változtam, akkor már tudatosabban éltem, és ismét úgy éreztem,h eljutottam egy pontra a fejlődésem során, de innen egyedül valami miatt nem tudok tovább menni, tovább lépni. Ekkor kerestelek meg ismét, hogy egy családállítással segíts nekem, hogy a megrekedt életérzésem elmúljon, megint tudjak lépni tovább. Az állítás meghozta a várt eredményt, hiszen újabb energiákat sikerült feloldani, így mehettem tovább az utamon 🙂
A második állításom után már nem vártam éveket , hogy részt vegyek újra egy csoportos családállításon-segítőként -, hiszen olyan jó ott 🙂 . Jó, mert látom magamon ( és azokon is akik többször jönnek) , hogy mennyit lehet így fejleszteni az érzelmi intelligenciát, hiszen az érzelmi skála amit érzek egy-egy állítás közben mint segítő, a mindennapokban is sokkal rugalmasabbá teszi az érzelmi életem. Nem ragadok bele egy érzésbe, hosszan, gyorsabban váltok, amivel az egyéni kapcsolataimat könnyebbé teszem:). A segítőként megélt és kimondott érzések bátrabbá, bátrabban érzővé tesznek, és fontos, hogy látom azt is, hogy vannak, akiknek az érzelmi kifejezésük eltérő az enyémtől, nehezebben, vagy könnyebben nyílnak meg, így sokkal megértőbb vagyok a mindennapokban a tőlem eltérő érzelmi világgal érző emberekhez. Úgy érzem, hogy minden alkalommal csak nyerek, ha megyek! Senkit nem ismerek barátként azok közül, akik jönnek, csak itt találkozunk, állítunk, segítünk, s semmi személyest nem beszélünk, hiszen ide mindenki a saját legbelső érzéseit, kicsit a titkát hozza, amitől aztán egy egymást mélységesen megértő ugyanakkor teljesen ismeretlen, maximum újra találkozott emberekből álló csoportot alkotunk minden alkalommal, ami nekem külön szimpatikus. Nem tudom megfogalmazni,hogy mi történik egy ilyen állítás során, de abban biztos vagyok, hogy hála és köszönet Hellingernek, hála és köszönet Neked hogy az egyéni fejlődésem legnagyobb mérföldkövei voltatok, és ha szükséges akkor lesztek :)…”
 


Nagyon jó volt részt venni a családállításon
segítőként is, pozitív tapasztalatokat kaptam.
Érdekes, hogyan tudsz, Erika,
ilyen érzelmeket megmozgatni!
Köszönöm szépen!
 
Szeretnék még segíteni máskor is.
 
-V-
 


 
“…Mit adott nekem az állítás? Leírhatatlan érzést,amit ritkán élünk meg. A valódit. Egy robbanás szerű boldogságot. Ha az ember boldog,akkor nem beszél róla,hanem megéli a pillanatot.
Téma: Párkapcsolat. Elengedni a régit,egy másfél éves szakítást,és beengedni az újat. Az állítást követően a második napon azonnali változás történt. Elkezdtek fokozatosan beindulni a pozitìv események az életem több területén. 2015 nyár elején történt az állításom és 2015 októberében megismertem a jelenlegi barátom. Az állítás hatására megnyitottam önmagam, felismertük egymást,mert a találkozásunk “elrendeltetett” volt, hiszen a mező terében már találkoztunk a kapcsolatunk lehetőségével.
Köszönöm!…”
 


“…Tavaly voltam nálad családállításon. Akkoriban megromlott a kapcsolatom a férjemmel, ezt akartam megoldani. Az állítás utáni hónapban megfogant kisfiunk, aki azóta megszületett, és egészséges, szép baba. Akkor azt nem is meséltem el neked, hogy mennyire szerettünk volna már évek óta babát. Biztos vagyok benne, hogy az állítás hatására mozdult meg minden. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk neked a segítségért és külön a törődésért, amit utána kaptam tőled…”
 


“…Az állítást követő napon felhívott a párom és visszaköltözött. Azóta másképp tekintek a nehézségekre és tudom, hogy ha elakadok, van egy módszer, a családállítás, ami segítségemre lehet.
Köszönöm!…”
 


“…Párkapcsolati problémára állítottam nálad, és nem is beszéltem az egészségügyi helyzetemről. Döbbenten tapasztaltam az állítás másnapján, hogy eltűnt a mellemből a csomó. El vagyok képedve, hogy a családállításnak ilyen mellékhatása van!!…”
 


“…Különös érzésekkel indultam neki a családállításnak. Igaz, már ismertem pár részletet, de nem tudtam elképzelni, hogy a csoportban illetve helyzetekben milyen szerepem is lesz. Hideget-meleget kaptam, jót-rosszat, de őszintén szólva, nem mindennap látni ennyire őszinte sírásokat, amik után mintha új ember lenne az ember.
Aki kérdezi, hogy mi ez, nem lehet elmesélni, mert nem is tudom, hogy mi ez, de mindenképpen azt tudom javasolni mindenkinek, hogy menjen el nézze meg és utána szerintem azt fogja érezni, hogy ide jönnöm kell.
Testi lelki megtisztulás és egy kis kiszabadulás a mindennapi mókuskerékből, egy fajta játék, de mégis komoly érzéseket előhozva segítjük át társainkat az elvesztésen, az újrakezdésen, és még ha úgy is gondoljuk, hogy nekünk nincsen problémánk, akkor is egy-egy szerep végiggondolása nagyon nagy hatással van a saját életünkre is. Ha röviden kellene bármit is mondani, azt tudnám mondani, hogy felfoghatatlan és hihetetlen…”