Nagyon sok terhesség ikerterhességnek indul.
A szakirodalomban többféle adatot olvashatunk erről, ami azért van, mert nem lehet teljesen biztosan mérni ezt. Sokszor előfordul, hogy a terhesség nagyon korai szakaszában az egyik, vagy több magzat elhal és csak egy marad életben.
A legtöbb esetben ez nem bizonyítható.
Ikervesztésre utaló jelek lehetnek:
• ha a terhesség első három hónapjában pecsételő vérzés van,
• ha súlyos fertőző betegsége volt az anyának a terhesség alatt,
• ha az anya súlyos érzelmi vagy fizikai traumát élt át a várandóság alatt,
• ha súlyos éhezés, vagy hányás volt az anyánál,
• amikor a szülés elhúzódó, vagy traumás,
• ha a gyerek farfekvéssel született,
• ha a gyerek korához képest kicsi,
• ha balkezes a gyerek,
• amikor a családban előfordulnak ikrek….
Mit tapasztalhatnak szülők az ikrüket elvesztett gyerekeknél?
• a babák sokszor sírósak,
• nem szeretnek egyedül lenni sötétben,
• rossz evők, nagyon válogatósak,
• nagyon érzékenyek mások hangulatára,
• magányosak, egyedül játszanak,
• képzeletbeli barátjuk van…
A fenti két lista nem jelenti azt, hogy teljesen biztos, ha a fentiek előfordulnak, akkor ikervesztés történt, más dolog is lehet a háttérben. A listákban említettek gyakran előfordulnak ikervesztés esetén.
A túlélő iker személyekben sokszor megjelenik a bűntudat, túlságosan alkalmazkodók, kapcsolataikban mindig csak adni akarnak, kapni nem. Nagyon erős empatikus képességekkel rendelkeznek, sokszor előre tudják, mit szeretne a másik. Nem szeretnek versengeni. Hajlamosak saját magukat akadályozni. Nagyon magányosak, akkor is, ha van mellettük társ, vagy család, vagy barátok.
Aki méhen belül elvesztette ikertestvérét, az egész életében őt keresi. Munkát, barátokat, társat, utaznak a világban és csak keresnek és keresnek. Nem érzik magukat egésznek, mindig hiányzik nekik valami, amit nem tudnak megmagyarázni, megfogalmazni.
Félnek a veszteségektől, ezért sokszor inkább bele se vágnak valamibe. Nem kezdenek kapcsolatot, nem kezdenek dolgozni, nem kezdenek bele semmi újba, nehogy újból veszteséget kelljen megélniük. Kerülik a versengést, mert annak halál lehet a vége. Nem engedik meg maguknak a sikert, vagy ha mégis sikert érnek el, akkor történik valami, amivel büntethetik magukat, például balesetet szenvednek. Mindent ellenőrzés alatt akarnak tartani, nehogy tragédia történjen. Sokszor gyűjtögetnek, felhalmoznak, több példányuk van valamiből.
A párkapcsolatokra és barátságokra is jellemző, hogy szinte teljesen rátapadnak a másikra, aki – ha csak nem féliker ő maga is – ezt nehezen viseli. Az is gyakori, hogy hirtelen kiszállnak a kapcsolatból. Sokszor választanak olyan partnert, akivel nem létesíthetnek valódi kapcsolatot, például mert a másik házas, vagy annak is olyan feloldatlan témája van, ami miatt nem tud teljesen elköteleződni.
A párkapcsolatokban egyrészt az a jellemző az érintetteknél, hogy nagyon szorosan összetapadnak, főleg, ha két olyan ember talál egymásra, akik mindketten elvesztették ikertestvérüket. Mindent együtt csinálnak, viszont úgy élnek egymás mellett, mint a testvérek.
Vannak művészek, akik munkái, művei alapján feltételezhető, hogy elvesztett ikertestvérük volt és képesek voltak ebből erőt meríteni. Egy magyar példát szeretnék itt bemutatni. A vers valószínűleg azt az érzést írja le, amit az életben maradt ikrek érezhetnek.
REMÉNYIK SÁNDOR: EGY LÉLEK ÁLLT…
Egy lélek állt…
Egy lélek állt az Isten közelébe’
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a „miért”,
Mikor az Isten intett neki: „Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”
S szólt a lélek: „Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!”
És szólt az Isten szigorún: „Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!”
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: „Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”
S felelt az Úr:
„Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”
Szeretnéd kézbe venni a sorsodat?
Jelentkezz Családállításra!